fbpx

Június 15-én pénteken a magyar csapat első aranyérmét szerezte Varga Ádám, ezzel megvédve Európa-bajnoki címét Szegeden.

A Merkapt Zrt. által támogatott sportoló a győzelem utáni nyilatkozatában alábbi mód összegezte a versenyt:

 „Motivált, hogy életemben először védhettem meg a felnőtt bajnoki címemet, hiszen eddig váltakozott, milyen kategóriában indulok. Úgy taktikáztam, hogy erős első háromszáz méterrel akkora előnyt alakítsak ki, hogy elsőként érjek célba, annak ellenére, hogy nem tudom a végén annyira megindítani a hajót. Az idei versenyeken nem tudtam kihajtani magamat, ez volt az utolsó lehetőség az olimpia előtt, szerintem most sikerült.”  

Június 17-én vasárnap 5000 méteren is induló Varga ismét hatalmasat hajrázva szerezte meg a második helyet közvetlen, a címét megvédő portugál Fernando Pimenta mögött és bravúrosan egy orrhosszal megelőzve a világbajnok dán Mads Pedersent.

„Valóban nagyon izgalmas volt, mert egészen a végéig nem sikerült leszakítanunk a mezőnyt, folyamatos volt a forgás, ment a harc a vizekért. Én pont ezért indultam el ötezren, hogy ilyen csatákban legyen részem. Teljesen elégedett vagyok az eredménnyel, az volt a célom, hogy ott legyek az első bolyban és végig harcban legyek, ez sikerült.” – nyilatkozta az immár az kétszeres EB győztes Varga.

A magyar csapat hihetetlen 10 arany, 6 ezüst és 4 bronzéremmel zárta vasárnap a szegedi kajak-kenu Európa-Bajnokságot.

 

Gratulálunk Varga Ádámnak és büszkék vagyunk a magyar kajak-kenu csapatra a kimagasló EB győzelméhez!